Belépés
Elfelejtettem a jelszavamat

Iskolai buszbaleset!

2017-01-22

A budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium diákjai és tanárai szenvedtek tragikus buszbalesetet az olaszországi Verona közelében, pénteken éjszaka. A legfrissebb jelentések szerint 26 sérültet 3 veronai kórházban kezelnek, egyiküket mesterséges kómában tartják, 2 utas állapota kritikus, 10-é nagyon súlyos, valamint 13-an könnyebb sérüléseket szenvedtek.

Sítáborból tartottak hazafelé

A franciaországi sítáborból hazafelé tartó busz, amelyen 14 és 18 év közötti fiatalok utaztak, az A4-es autópályán egy veronai csomópontnál szenvedett balesetet, majd kigyulladt. A hivatalos adatok szerint 54 utas – köztük felnőtt kísérők – és két sofőr volt a buszon, de információk szerint ennél többen voltak rajta, egyelőre tisztázatlan okból.

Tizenhat súlyosan megégett holttestet emeltek ki a tűzoltók az autóbusz roncsai közül – közölte szombat reggel az olasz rendőrség parancsnoka, Geralomo Lacquaniti. Közlése azt jelenti, hogy a 16 halálos áldozat mindegyike azok közül került ki, akik nem tudták időben elhagyni az ütközés után kigyulladt járművet.

Hozzászólások (0)